Oldalak

2010. szeptember 23., csütörtök

ECHO KLASSIK 2009








A kórus éppen Donaueschingenben dolgozott, így a kórus karmestere, Marcus Creed vette át a díjat és valahogy ez a pillanat éppen nem került bele az adásba.

Ezért most pár hete, a Rosensteinparkban utólag "megrendeztek" egy ünnepélyes díjátadást.


Egyébként Marcus Creed szerzödését 3 évre hosszabították meg;))


Az SWR regionális tv adó adta le ezt a pár percet, plusz belevágva az eredeti díjátadást, amit az akkori adásból kihagytak.


2010. szeptember 19., vasárnap

HOKKAIDO RÖSZTI II.





Végre megint tökszezon;)

Hokkaidoból már csináltam régebben egy rösztit, most annyit változtattam rajta, hogy egy tojást is kevertem bele.

Egy csepp olaj és zsír nélkül készült, a piccantini formámat ki sem kellett kennem, nem ragadt bele mert teflonos.

Hozzávalók.

1 kisebb Hokkaido tök, amit szerencsére nem kell hámozni, 1 tojás, só, bors, 2-3 ek. liszt

A tököt megmostam, félbevágtam, a magjait eltávolítottam, majd a robotgépemben lereszeltem. Sóztam,borsoztam, 10 percig állni hagytam. Utána beleütöttem a tojást, beleszórtam a lisztet, jól összekevertem és megtöltöttem a piccantini tepsit.

200 fokon kb. 20-30 percig sütöttem.

Szerintem 1 csipet sóval, bors nélkül, cukorral összekeverve még édességnek is finom lenne.

2010. szeptember 14., kedd

SAJTOS TALLÉR MÁSODSZOR













Amikor megvettem az ostyasütö gépemet, már megsütöttem egyszer a sajtos tallért, a receptje

ITT található.

Tegnap férjem kérésére megint elkészítettem, de olyan figyelmetlenül olvastam a saját receptemet, hogy nem feleztem a mennyiségeket mint annak idején, hanem a 60 deka lisztet vettem hozzá.....

Képzelhetitek mekkora adag nyers tészta lett, reggelig sütögethettem volna a tallérokat.

A felét csináltam csak meg, a másik felét pedig szétosztottam egy "Piccantini" nevü formába, ami a muffin tepsihez hasonlít, csak nem olyan mélyek a lyukak benne.

Nem volt rossz ötlet, finom, kicsi, kerek lapos pogácsa szerü valamiket kaptam, amiket lefagyasztottam. Bármikor elö lehet venni és a tetejét pl. mozarellával, paradicsommal megpakolni és átsütni, vagy akár körözöttel megkenve, vagy krémsajttal és lazaccal megpakolva tálalni. 3 darabot kipróbáltam a mozarellás változattal, nagyon finom, jobb mint az eredeti piccantini recept amit a tepsihez adtak.

Már el sem merem mesélni, hogy az édes ostyákkal is így jártam tegnap, úgy látszik ilyen napom volt, ott is az egész mennyiséget vettem a fele helyett, de viszont az ma este a fagyihoz tuti elfogy;))

Az biztos, hogy most egy darabig nem sütök sem sós, sem édes ostyát.......










2010. szeptember 12., vasárnap

SÁRGADINNYE RUKOLÁN,LANGYOS SZÜZPECSENYE SZELETEKKEL


Ezt a salátát Kira21 írta be pár éve a Mit fözzek topicba az nlc-n. Nagyon sokat készítem, finom kombináció.

Most nem csirkemellet sütöttem hozzá, Kira ugyanis azzal írta, hanem szüzpecsenyét szeltem fel vékony szeletekre és piritottam meg. De itt a teljes recept:


Hozzávalók 2 személyre:


1 csokor rukola / 12 deka/, 1 sárgadinnye, kb. 10 deka szüzpecsenye, az öntethez balzsamecet, olivaolaj, só, bors, cukor és fenyömag vagy más mag a tetejére. Nekem most dióm volt itthon.


A rukolát megmostam, lecsepegtettem és 2 tányérba osztottam. A sárgadinnyét félbevágtam, magjait eltávolítottam, majd kicsi golyókat szúrtam ki a húsából, a rukolára helyeztem.

A húst vékony szeletekre vágtam és egy serpenyöben kevés olajon hirtelen megsütöttem. Sóztam,borsoztam.

A dinnyés rukolára tettem a szeleteket, majd az egészet leöntöttem a dresszinggel,sóztam,borsoztam. Tört dióval megszórva tálaltam.


2010. szeptember 11., szombat

LANGYOS FÜGESALÁTA


Fügét fügével;)

Sültekhez kitünö saláta.

Hozzávalók:

6 darab füge, 2 deci vörösbor, 4 ek. balzsamecet, 1 ek. méz, 1 tk. citromlé, 1 tk. mustár, 4 ek. olaj


A fügéket megmostam és egy villával több helyen beszúrkáltam. Egy kis lábosban a bort az ecettel, mézzel és a citromlével felforraltam, beletettem a fügéket, mégegyszer felforraltam, majd lehúztam a tüzröl. Lefedve 10 percig állni hagytam.

Utána a fügéket negyedeltem, egy tányérba tettem, a bor felét, amiben föztem a mustárral és olajjal ízesítettem és ezzel meglocsolva tálaltam.

2010. szeptember 10., péntek

VÉGRE MEGINT FÜGE SZEZON;)


Nagy örömömre megjelentek nálunk az üzletekben a fügék ;)
Pár napja vettem 4-5 szép példányt, volt hozzá itthon egy kis darab szüzpecsenye és egy henger alakú kecskesajt.

Pár tornyot készítettem belölük;)

2 személyre:
kb. 10-15 deka szüzpecsenye, 4 füge, kb. 5 deka kecskesajt, só, bors, olivaolaj

A húst, a fügéket és a sajtot vékony szeletekre vágtam. A húst egy serpenyöben mindkét oldalán hirtelen megsütöttem, sóztam,borsoztam.
Egy kis tüzálló tálban egy-egy szelet fügére tettem egy-egy szelet húst, majd megint fügét, erre a szeletelt kecskesajtot, végül megint egy-egy szelet fügét.
Az egészet meglocsoltam a hús kisült szaftjával és a sütöben addig sütöttem amíg a sajt folyékony nem lett.

2010. szeptember 9., csütörtök

ÁFONYA SORBET HÁZI FAGYI OSTYÁVAL




A pincében intenzíven kerestem az ostyasütömet, eredménnyel:)) Valószínü ez is fent marad a többi más kinccsel együtt a pici konyhámban, legalábbis a fagyiszezonban;)

Mivel megérkezett tegnap a fagyigépem, /az elözöt anyukámnak adtam/, ma már ki is próbáltam, hogy ez is éppen olyan jól müködik-e mint a "régi".

Vendégünknek áfonya sorbet-et készítettem, hozzá házi fagyi ostyát sütöttem tálka és csövek formájában. A csöveket egy fakanál nyelén tekertem össze, kisebb égési sebeket szerezve, mert a frissen sült ostya rettentö forró, de megérte a szenvedést, mert hatalmas sikere volt és mind egy szálig eltüntek;)

Az ostya receptjét ITT találjátok.
A fagyié pedig így hangzik:

20 deka áfonya, / lehet mélyhütött is, én ma frisset használtam/, 15 deka cukor, 1 csipet só, 2 deci rizling, 1 deci víz

A vizet a borral, csipet sóval és a cukorral felforraltam, beleöntöttem az áfonyát, majd pár percig együtt forraltam.
Lehütöttem és utána botmixerrel pürésítettem.
A fagylaltgépemben 40 perc után készen lett.
Gép nélkül is elkészíthetö, egy nagyobb müanyag tálba öntöd, berakod a mélyhütöbe és idönként átkevered.


2010. szeptember 7., kedd

APRÓ ÖRÖM







Vannak még apró örömök az ember életében;) A költözésünk óta nem találtam ezt a kedvelt sajt adagolómat, amit férj kb. 15 éve hozott Svájcból.

Tegnap végre rábukkantam a pincében, ahol még mindig sok konyhai kütyüm, tortaformám és tálam lapul, a kicsi konyhám miatt.

Örömömben vettem hozzá egy adag Tete de Moine sajtot;) imádom az "illatos" sajtokat.

Ennek a Girollenak, így hívják ezt a sajtvágót, van egy müanyag teteje, viszonylag légmentesen lezárja, így bátran lehet a hütöszekrény ajtaját nyitogatni:)

2010. szeptember 6., hétfő

"CSÍPÖS MARHA"


Hozzávalók 2 személyre:

3 deka friss gyömbér, 1-2 fokhagymagerezd, 2 tk. zöld bors / üveges,lecsepegtetve/, 25 deka darált marhahús, só, 1 csokor újhagyma, 40 deka brokkoli, 4 ek. olaj, 1,5 deci zöldség alaplé, 1 tk. keményítö, bors

A brokkolit felengedtem / fagyasztottat használtam/.

A gyömbért vékonyan meghámoztam, majd apróra vágtam. A fokhagymát a nyomóval szétnyomtam, a zöld borsot egy késsel szintén apróra vágtam.
Ezeknek a hozzávalóknak a felét a darálthúshoz adtam, sóztam és összegyúrtam.
Az újhagymát megpucoltam és karikákra vágtam.

A brokkolit rózsáira szedtem.

Egy serpenyöben / wokban is elkészíthetö/ 2 ek. olajat felhevítettem, majd megpirítottam a húst. Félretoltam, hozzáadtam a másik 2 ek. olajat és a brokkolit,pár percig együtt piritottam, majd beletettem az újhagymát és a maradék gyömbért, fokhagymát és zöld borsot. Együtt sütöttem 2-3 percig.
Beleöntöttem az alaplevet és lefedve 5 percig föztem.
A végén a keményítöliszttel sürítettem és még sóztam,borsoztam.

Pikánsan csípös étel.

2010. szeptember 4., szombat

ÚJ KÉP A BLOGOM FEJLÉCÉN





A rombolás:
Tegnap este:





Tegnap életem elsö, de nem utolsó nagy tüntetésén, illetve békés felvonulásán vettem részt.

STUTTGART 21 ellen vonultunk ki lányommal együtt. A media szerint 30 ezren voltunk, de a szervezök és a résztvevök / mi / szerint-ünk legalább 65 ezren!!!!! Megrázó élmény volt, sokan sírtak. Nem randalírozó, agresszív tüntetésröl van szó, hanem egy város rendes, adófizetö, becsületes embereinek a kivonulásáról, akik szembe szállnak a politikusokkal ebben a nagy demokrata országban. Népszavazást követelünk, mivel annak idején nem lettünk megkérdezve, hogy akarjuk-e ezt az egészet.

Idén lett 30 éve annak,hogy ide költöztem, szívem csücske ez a város.

Mi is ez a Stuttgart 21? Nem egy újkeletü valami, 12 éve tart a harc a terv ellen, de most amikor megvalósult és elkezdték a rombolást, kezdödött el igazán a küzdelem ellene.

Wikipediából idézem:

A Stuttgart 21 egy tervezett közlekedés- és városfejlesztési projekt, amely a stuttgarti vasúti csomópont teljes átépítését és újjászervezését tartalmazza. A szintén tervezési fázisban lévő Wendlingen–Ulm nagysebességű vasútvonallal együtt hivatalosan Bahnprojekt Stuttgart–Ulmnak nevezik.

A projekt a stuttgarti vasúti csomópont teljes átszervezését és modernizálását foglalja magába. Az átalakítás központi eleme a stuttgarti főpályaudvar átépítése fejpályaudvarból földalatti átmenő pályaudvarrá. Ehhez minden irányból ki kell építeni a csatlakozó vonalakat is, amelyeket többnyire nagy sebességet lehetővé tevő alagutakban vezetnek. A feleslegessé váló felszíni vágányok helyén mintegy 100 hektárnyi terület szabadul fel, amit a városfejlesztési projektek rendelkezésére bocsátanak.

Mi az ára?

A müemlék védett pályaudvarunk északi szárnyát már lebontták!!!! 2011-ben 282, 100 évesnél öregebb fát akarnak kivágni!!!!! A föld alatt alagútakat építenek, hogy a vonatok akadály nélkül 260 km-es sebességgel száguldhassanak tovább. Az egész projekt jelen pillanatban már több mint 4 milliárd Euronál tart és ez még nem a végsö összeg......

10 évre saccolták az építkezést állitólag, szerintünk sokkal tovább tart majd.....

Jól kigondolták, hogy a nyári szünetben kezdik el a bontást, most, hogy közeledik az iskola kezdet, egyre többen vonulnak ki a hétföi és a pénteki tüntetésekre.

Köztük leszek én is.

Ezért az új kép a fejlécen, ami érzésem szerint sokáig fent marad.

2010. szeptember 1., szerda

NYÁR 2010


Pár pillanatkép zenével az idei nyárról.

Van közte napfelkelte, telihold, viharos, majd gyönyörü békés Balaton, hullámos és sima víz, lányom, majd lányom és apja.....

virág csendélet.....

isteni kaják, bulik a garázsban ami tulajdonképpen borospincének felelne meg csak a boltív hiányzik hozzá....

Almádis Bornapok, füredi Halászkert étterem ami a legjobbnak tünt amíg a szörös borjúlábat nem tálalták fel....

füzföi Gombócfesztivál Kovács Katival.....

I. számú Nemzeti Gulyásnapból egy ízelítö, a szülinapi ajándék lányoméktól, megint apja és lánya, egy kis Brassói aprópecsenye tárcsán sütve, pár ló, a gyönyörü Jókai hajó.....

és az ágyú amivel az Anna bálon is lönek és a Kék szalag versenyt is indítják....

és a tulajdonosai.... kedves barátaink.

Föztem is a nyaralás alatt, arról majd késöbb.