Oldalak

2010. március 25., csütörtök

ITT A TAVASZ




Végre!!

Ma tényleg befejeztük a lakberendezést, az utolsó szögek is a falban vannak, a szerszámosládák eltüntek a balkonról , így végre ott is kitakaríthattam és este már a szabadban vacsoráztunk;)
Kikerültek a cserepes füszereim is, piros lemezböl készült jópofa edénykékbe. Még pár színes,cserepes virágot kell beszereznem, egyelöre az Erikáim foglalják a helyet a ládáimban, de még túl szépek ahhoz, hogy lecseréljem öket.

A madarak csiripelnek, az aranyesö virágzik a balkon alatt, mindez új nekünk, hiszen késö összel költöztünk be. Akkor csak sejtettük, hogy micsoda kis oázis lesz ez nekünk tavasszal, nyáron.
De télen is szép volt, amikor a hó borította a domboldalt.

Mókust is láttunk nem is olyan régen, rengeteg mogyorót dobáltunk ki neki, amit élvezettel meg is evett, de azóta eltünt és aggódunk, reméljük nem ütötte el egy autó, ugyanis a város közepén lakunk, sajnos elöfordulhat, néha eszetlenül rohangálnak át az úttesten.....

Mindennapos vendégeink a madarak, cinkék, feketerigók és még egy nagyon szép fajta madár, sajnos fogalmam nincsen hogyan hívják, de egy barátunk úgy azonosította be, hogy olyan, mintha a galambot a hímnemü vadkacsával keresztezték volna;))

Kék csíkok vannak a szárnyán, de az alapszíne halványszürke. Elég nagyméretü és mogyoró függö:)) Pár percre rá, hogy kirakjuk az asztalra, vagy akár eldugott helyekre a mogyorót, megjelenik a párjával.

Már alig várom, hogy olyan meleg legyen, hogy kint lehessen reggelizni is;)

4 megjegyzés:

  1. Jaj de gyönyörű! Sok boldogságot hozzá!

    VálaszTörlés
  2. El sem hinném, hogy a város közepén laktok... Nagyon hangulatos! :)

    VálaszTörlés
  3. Felhölány, köszönöm;)Stgt.-ban nagyon sok a zöld, a domb amire lakóházak épültek és ezért majdnem mindegyik mögött ott az eldugott hátsó kert.Elöre a várost látjuk, esténként az ezer fényével, hátra meg a zöldet, madarakat, mókusokat. Imádjuk! 10 perc gyalog az operaház és a pályaudvar,a sétálóutca. Kell ennél több?;)

    VálaszTörlés