Oldalak

2008. október 18., szombat

SAVANYÚKÁPOSZTÁS FLAMMKUCHEN


SAVANYÚKÁPOSZTÁS FLAMMKUCHEN

A FLAMMKUCHENHEZ:

10 g friss élesztö, 4 ek. langyos víz, 25 deka liszt, 1 deci író, 2 ek. olivaolaj, 1/2 tk. só,Az élesztöt a langyos vízben feloldani, majd a liszttel, íróval, olivaolajjal, sóval egy sima tésztává gyúrni, gombóccá formálni, majd 2 órát keleszteni. A tésztát a kezünkkel jól átgyúrni, majd 4 részre osztani, majd mindet vékonyan akkorára nyújtani, mint a tepsink.

A TETEJÜKRE:

1 piros chili paprika, 35 deka savanyúkáposzta, só, bors, cukor, 20 deka 20 %-os tejföl, 15 deka füstölt sonka apró kockákra vágva

A chilit kimagozni majd apróra vágni, a savanyúkáposztához adni. Sóval, borssal és 1 csipet cukorral füszerezni.
A lepényeket a tejföllel megkenni, a savanyúkáposztát és a sonkát szétosztani a tetejükön, majd a 250 fokos sütöben, max. 10 percig sütni.

SÜTÖTÖKÖS,GORGONZOLÁS FLAMMKUCHEN



Régen az elzászi parasztok úgy tesztelték a kemence hömérsékletét, hogy egy vékonyra kinyújtott élesztös tésztát sütöttek meg benne elöször. 12-15 perc alatt ha túl sötétre sült, akkor a kenyérsütéssel kicsit várni kellett, hogy lehüljön a kemence, ha pedig több idöre volt szükség a sütésénél, akkor még több tüzifát kellett rátenni. Utána ezt a lepényt megpakolták szalonnával, tejföllel, hagymával. Innen származik a "flammkuchen".

Ma már mindenféle "pakolással" készülnek, kitünöen passzolnak musthoz, vagy borhoz.

SÜTÖTÖKÖS,GORGONZOLÁS FLAMMKUCHEN

A FLAMMKUCHENHEZ:

10 g friss élesztö, 4 ek. langyos víz, 25 deka liszt, 1 deci író, 2 ek. olivaolaj, 1/2 tk. só,
Az élesztöt a langyos vízben feloldani, majd a liszttel, íróval, olivaolajjal, sóval egy sima tésztává gyúrni, gombóccá formálni, majd 2 órát keleszteni. A tésztát a kezünkkel jól átgyúrni, majd 4 részre osztani, majd mindet vékonyan akkorára nyújtani, mint a tepsink.
A TETEJÜKRE:
40 deka Hokkaido tök az uborkareszelön vékonyra szelve, 20 deka gorgonzola, 2 rozmaring ág, 10 deka dió, 10 deka aszalt vörös áfonya, só, bors

A flammkuchen tésztákat a vékonyra reszelt Hokkaido tökkel, a gorgonzolával, durvára tört dióval és az áfonyával megpakolni, sózni, borsozni, a rozmaringot apróra törni, a tetejükre szórni, majd a 250 fokos sütöben, sütöpapíron, kb.10 percig sütni.



MUSTÁROS CSIRKEMELLFILÉ


MUSTÁROS CSIRKEMELLFILÉ

4 csirkemellfilé, 3 ek. Maille "Ancienne" mustár, 3 ek. fehérborecet, 2 db. zöld színü paprika, 3 ek. olivaolaj, 2 deci tejszín, 2 lila hagyma, só, bors

A csirkemelleket kis darabokra vágni és 2 ek. ecettel, 1 ek. Ancienne mustárral, 3 ek. olajjal összekeverve marinálni.
A paprikákat kockákra, a lilahagymákat szeletekre vágni.
Egy serpenyöben az olajat felhevítnei, majd minden hozzávalót közepes lángon, kavargatva átsütni. Sózni, borsozni és a tejszínnel meg a maradék ecettel elönteni. A végén még 2 ek. Ancienne mustárt belekeverni. Rizs vagy fött tészta passzol hozzá.

CSOKITORTA LISZT NÉLKÜL




CSOKITORTA LISZT NÉLKÜL

12,5 deka keserü csokoládé, 6 tojás, 12,5 deka cukor, 1 csipet só, 1 üveg vörös áfonyalekvár, 2 deci tejszín, 1 van. cukor

A csokit forró vízbe állitott edényben felolvasztjuk Közben a tojásokat a csipet sóval és a cukorral, legalább 5 percig habosra verjük. Beleöntjük a kicsit lehült felolvasztott csokit és sütöpapírral kibélelt kerek, csatos tortaformába öntjük. 200 fokon 15 percig sütjük.

Amikor lehült, kiborítjuk, lehúzzuk az aljáról a papírt. Visszafordítjuk és rákenjük a lekvárt. A van. cukorral felvert tejszínhabbal beborítjuk, ízlés szerint dekoráljuk.
alchri: a sütöben nekem felpúposodott, be is repedt, de miután lehült, normális formája lett. Felteszem az üres torta képét is.

2008. október 17., péntek

SPENÓTOS KRUMPLIRAKOTTAS


SPENÓTOS KRUMPLIRAKOTTAS

4 személyre

75 deka héjában fött burgonya, 1 kg friss spenót, 1 kis doboz pizzaparadicsom, 10 dkg bacon kockákra vágva, 10 dkg reszelt sajt, 1 fokhagymagerezd, só, bors, olaj

A spenótot alaposan megmosni, majd pár percig blansírozni, utána lecsöpögtetni.

A krumplit meghámozni és kockára vágni. Egy serpenyöben kevés olajon a szalonnát kisütni, majd rádobni a krumplit, együtt piritani, óvatosan sózni, borsozni.

A spenótot a fokhagymával, sóval, borssal füszerezni, majd egy tüzálló tálban a krumplihoz keverni. A paradicsommal beborítnai, a reszelt sajttal megszórni és a sütöben 15 percig pirosra sütni.


2008. október 15., szerda

PANIS ANGELICUS

PANIS ANGELICUS

Balatonalmádi, 2007

"valaki" kérdezte, hogy miért nem a youtuben mutogatom a filmeket. Mind fent volt még pár hónapja, aztán a gyerek gondolt egyet és levetette velem öket.
Nagy kár volt, mert a levétellel az összes kommentár is eltünt amit a világ minden részéröl kapott.
Akik látták és hallották a barátaink közül, mind hiányolják a filmeket és ezért gondoltam, hogy felteszem öket a blogomra.


SPENÓT FRITTATA




SPENÓT FRITTATA

1 személyre

10 deka friss spenót, 1 hagyma, 5 deka kockára vágott bacon, kis olaj, 2 tojás, 2 ek. tejszín, 1 ek. frissen reszelt parmezán, só /óvatosan mert a bacon sós!/ , bors

A bacont egy kevés olajon kisütöttem, rádobtam a hagymát, üvegesre dinszteltem. Erre tettem a megmosott, kicentrifugázott spenótot, borsoztam és lefedve addig pároltam amíg össze nem esett/ 2-3 perc/. Közben a tojást a tejszínnel felvertem, óvatosan sóztam és belekevertem a parmezánt.

Egy kis tüzálló formát kibéleltem sütöpapírral. A tojást a spenótra öntöttem, összekevertem, majd beleöntöttem a papírral kibélelt formába. 180 fokon kb. 20 percig sütöttem, majd kiborítottam. Hidegen-melegen kitünö!

KÓKUSZOS CREME CARAMEL




KÓKUSZOS CREME CARAMEL

10 deka cukor, 2 deci kókusztej, 2 deci tej, 2 tojás, 1 csipet só, 5 deka cukor, 1 van. cukor, kókuszreszelék

A 10 deka cukrot fél deci vízzel egy lábosban karamelizálom. 4 tüzálló formába öntöm. A kókusztejet a tejjel felmelegítem, beleöntöm az 5 deka cukrot és a van. cukrot. A 2 tojást egy csipet sóval felverem, majd hozzáöntöm a meleg tejhez, ízlés szerinti kókuszreszeléket szórok még hozzá és jól összekeverem majd a formákban közben megkeményedett cukorra öntöm.
Egy nagyobb tüzálló tálba vizet engedek és beleállítom a formákat úgy, hogy kb. félig ellepje öket a víz. 180 fokos sütöben kb. 30-40 percig sütöm.
Több óra hosszat a hütöben állni hagyom, majd egy éles késsel körbevágom a szélét és tányérra borítom. Kókuszreszelékkel megszórva tálalom.


ÁFONYÁS SPENÓTSALÁTA


LATSIA salátáját készítettem el tegnap, nagyon finom, köszönet a receptért!

2008. október 13., hétfő

SPAGETTI KOKTÉLPARADICSOMMAL, MOZARELLÁVAL


SPAGETTI KOKTÉLPARADICSOMMAL,MOZARELLÁVAL

2 személyre

20 deka spagetti, 20 deka koktélparadicsom, maroknyi fekete, magozott olivabogyó, 5 deka fenyömag, 1 gombóc mozarella, bazsalikom, só, bors, olivaolaj,friss rozmaring

A spagettit sós vízben nem túl puhára / al dente/ fözni. Közben a kis paradicsomokat megmosni, félbevágni. Egy serpenyöben az olivaolajat felhevíteni, a rozmaringot beledobni, pár másodpercig piritani, isteni illata lesz!!!

Rádobni a félbevágott paradicsomokat és együtt piritani, sózni, borsozni. Utána beleszórni az olivabogyókat / egészben hagytam öket/, tovább sütni.

A fenyömagot egy kis teflonos serpenyöben zsiradék nélkül megpiritani, a mozarellát kis kockákra vágni, a bazsalikomot csíkokra vágni.

Az olivás paradicsomot, a mozarellát és a csíkokra vágott bazsalikomot egy nagy tálba önteni, rátenni a leszürt spagettit, jól összekeverni , ízlés szerint még füszerezni, leönteni egy kevés olivaolajjal és a piritott fenyömaggal megszórva tálalni. Frissen reszelt parmezán is passzol rá.

2008. október 12., vasárnap

KRUMPLIS TEKERCS



KRUMPLIS TEKERCS

2 személyre

2 palacsinta /20 deka liszt, 4 deci tej, 2 tojás, 1 csipet só, olaj, ebböl kb. 8 palacsinta lesz/ 4 szem krumpli, egy ek. vaj, kb. 1 deci tej, só

Palacsinta tésztát kevertem össze, állni hagytam. Közben a krumplit pucolva, apró kockára vágva sós vízben megföztem, leszürtem, majd a vajjal és a tejjel krumplinyomóval püréztem. 2 palacsintát megkentem a krumplipürével, szorosan feltekertem, szeletekre vágtam, majd egy serpenyöben forró vajon mindkét oldalán pirosra sütöttem. Sült kacsamellfilé mellé adtam. A többi palacsintát édesen ettük;)

KÓKUSZOS HOKKAIDO KRÉMLEVES



Aki teheti, fözze meg, a Hokkaido tököt nem kell meghámozni, ezért gyorsan elkészül és nagyon finom! Csak annyit változtattam rajta, hogy az egészet lepüréztem és a kókuszreszeléket is megpiritottam a tetejére. Sajnos nem volt itthon tökmagolajam.

Köszönet a receptért!

MARCIPÁNNAL TÖLTÖTT DATOLYA CSOKIVAL BEVONVA


MARCIPÁNNAL TÖLTÖTT DATOLYA CSOKIVAL BEVONVA

LATSIA írta be pár éve ezt a finomságot az nlc-n, azóta már sokszor megcsináltam én is, ajándékba is szoktam készíteni, tegnap a barátnömet leptem meg vele.

A datolyák magját kivesszük, a helyére marcipán masszát teszünk, jól összenyomjuk majd felolvasztott tortabevonóba hempergetjük. Sütöpapíron, esetleg a hütöben megszárítjuk.

2008. október 10., péntek

MA RECEPT HELYETT EGY BÁJOS DAL

Részlet az "Egy csók és más semmi" c. filmböl.

2008. október 9., csütörtök

FORRÓ CSOKOLÁDÉ RUMOS MEGGYEL



FORRÓ CSOKOLÁDÉ RUMOS MEGGYEL
6 deci sovány tej,10 deka keserücsoki, 1 deci tejszín, 2 tk. csokireszelék, 4 ek. lecsöpögtetett meggybefött, 4 ek. rum

A meggyet a rummal fél órát állni hagyni. A tejet egy kis lábosban a csokival felmelegíteni, egy habverövel habosra keverni. A rumos meggyet a rummal két csészébe osztani, a forró csokit ráönteni, tejszínnel és csokireszelékkel dekorálva tálalni.
alchri: természetesen rum nélkül is elkészíthetö;)






SÜTÖTÖKÖS,DARÁLTHÚSOS SERPENYÖ




SÜTÖTÖKÖS,DARÁLTHÚSOS SERPENYÖ

1 kiló sütötök kockára vágva / a Hokkaido tököt nem kell meghámozni!/ , 50 deka darálthús, 1 nagy hagyma, 3 gerezd fokhagyma, 5 ek. leves, só, bors, majoranna, cukor, petrezselyem

A darálthúst egy kevés olajon egy serpenyöben megpiritottam, majd félre tettem. Utána a hagymát kockára vágva szintén megdinszteltem, rádobtam a kockára vágott tököt, sóztam, borsoztam, a majorannával és a cukorral ízesítettem, majd 5 kanál levest öntöttem rá.´
Lefedve 20 percig pároltam. Az utolsó 5 percben hozzáadtam a darálthúst. Petrezselyemmel megszórtam.

2008. október 7., kedd

ÖSZI ÉDESSÉG


ÖSZI ÉDESSÉG


4 adaghoz


450 gramm krémes joghúrt, 3 ek. porcukor, 1 tk. reszelt citromhéj, 1-2 ek. citromlé, 15-15 deka magnélküli fehér-piros szölö, 8 deka dió, 4 ek. méz


A joghurtot a porcukorral, citromhéjjal és citromlével kikeverni. A szölt megmosni és a szemeket félbevágni. Poharakba felváltva a joghúrtot és a szölöt rétegezni.

A diót durvára törni és egy teflonos serpenyöben zsíradék nélkül megpiritani. Ráönteni a mézet és 2-3 percig, kis lángon karamellizálni.

A joghúrt tetejére tenni és tálalni.

HAGYMÁS SERTÉSTOKÁNY


HAGYMÁS SERTÉSTOKÁNY

2 adaghoz

20 deka hagyma, 1 piros színü paprika, 30 deka sovány sertéshús csíkokra vágva, só, bors, olaj, 1 deci fehérbor, 2 deci zöldség vagy húsleves, 2 ek. Creme fraiche / 20 %-os tejföl/, oregano

A hagymát félbevágni és 1/2 centi széles szeletekre vágni. A paprikát megmosni, magházát eltávolítani és szintén csíkokra vágni.

A húst sózni, borsozni és egy serpenyöben kevés olajon pirosra sütni, kivenni. A visszamaradt zsiradékban a hagymát és a paprikát megpiritani, a húst visszatenni és a fehérborral leönteni, füszerezni. A bort, lassú tüzön kb. a felére redukálni.

A hús vagy zöldséglevest ráönteni és felforralni, lefedve puhára párolni.

Amikor puha a hús, a creme fraiche-t belekeverni, esetleg még sóval, borssal füszerezni.

ZÖLDBORSÓS COUSCOUS


ZÖLDBORSÓS COUSCOUS

2 adaghoz
15 deka fagyasztott zöldborsó, 1 csokor petrezselyem, 12 deka couscous, 3 deka vaj, só

A zöldborsót 175 ml sós, forrásban lévö vízben, 2-3 percig fözni, majd leszürni, de vizet félretenni. Újra felforralni és beleszórni a couscoust, majd azonnal lehúzni a tüzröl és lefedve 7-8 percig duzzadni hagyni. A petrezselymet apróra vágni, majd a zöldborsóval együtt a couscoushoz keverni, a vajat hozzáadni és az egészet egy villával fellazítani.

2008. október 5., vasárnap

CREME KARAMELL



CREME KARAMELL

10 deka cukor, 6 tojás, 6 ek. cukor, 1 van. cukor, csipet fahéj, 5 deci tej

10 dkg cukrot felolvasztok egy lábasban, szép barnára piritom. Ezt a folyékony masszát szétosztom 8 kis tüzálló formába. 6 db tojást felverek, 6 ek. cukorral, 1 vaniliáscukorral, kevés fahéjjal. Hozzáöntök fél liter felforralt tejet. Jól összekeverem, majd a formákba öntöm. Egy nagy tepsit, aminek legalább 4 centis pereme van, megtöltöm vizzel és beleállitom a formákat. A sütöben 40 percig 180 fokon sütöm. Ha lehült, több órára a hütöbe teszem.Utána ha kedvem és idöm engedi, kiboritva tálalom.