Oldalak

2009. február 5., csütörtök

KOREAI MARINÁLT HÚS


"Szép tavirózsa" / a keresztnevének a pontos jelentése/ receptje. Ö a fiam barátnöje, anyukája koreai, apukája erdélyi szász származású, így a nagyszülök révén erdélyi ételekkel is megismerkedett már.


Mindig azt hittem, hogy valami igazi, magyaros finomsággal kedveskedhetek neki, mire mondta, hogy már ismeri, mint pl. az erdélyi rakott káposztát is;) söt, sorolta, hogy mi is van benne pontosan és hogyan készítik....


Utána kapcsoltam, hogy valószínü az erdélyi nagyszülök révén....


Viszont ö nekem a koreai származása révén, isteni finomságokat hozott egyszer kostolóba, többek között egy BULGAGI nevü hús specialitást, amit marhahúsból készítettek. Karácsonyra kaptam töle egy saját kezüleg barkácsolt, kedves szakácskönyvet, amiben ez a recept is szerepel.


Mindenképpen kipróbálom egyszer marhából is, de ma szüzpecsenyét sütöttem meg így. Nekem a szüzpecsenye a kedvenc husom, a marha után.


Szerintem a 2 napos pácolás a titka, na meg a csipetnyi cukor, ami a pácba kell.


Egyszerüen álom volt a halmazállapota és az íze,szinte karamellizálódott a sütés közben.

1 személyre

15 deka szüzpecsenye vékony / 3 mm/ szeletekre vágva, 1-2 ek. szójaszósz, 1 ek. földimogyoró olaj, 1 kk. cukor, só, bors

A húst az olajjal, szójaszósszal, cukorral 2 napig marináltam. Utána egy nagyon forró wokban kis olaj hozzáadásával pirosra sütöttem. Sóztam, borsoztam.

Tetszés szerint bármilyen zöldséget hozzá adhatunk a sütés közben, mint pl.hagyma, répa, gomba,pritamin paprika, póré.



2009. február 4., szerda

CSOKIS BABAPISKÓTA KOCKA


CSOKIS BABAPISKÓTA KOCKA/ forrás:Homes & Gardens/1/2009


4 személyre


13 db. babapiskóta, 20 deka 70%-os keserücsoki, 7,5 deka vaj, 1 tojássárgája


A babapiskótákat hosszában félbevágtam. Ez volt a legnehezebb az egészben, mert könnyen törnek.


A csokit 2 ek. vízzel felolvasztottam, majd belekevertem a vajat és a tojássárgáját.


A piskóta feleket egyenként megforgattam benne és egy sütöpapírral kibélelt lapos pocelán tálba tettem, szinte egymáshoz ragasztottam öket. Nekem 5 került alulra és 4 emelet magas lett, tehát nem egészen egy szabályos kocka, de fogytán volt a csoki.

Viszont a recept szerint a tetejére is önteni kell egy keveset, ezért lett alacsonyabb a kockám és 15 piskóta helyett 13-at használtam csak.

2 óra hosszat a hütöben hült.

A recept szerinti mennyiség, 8 emberre:

30 darab piskóta, 40 deka csoki, 3 tojássárgája, 15 deka vaj


BORJÚLÁBSZÁR ZÖLDSÉGÁGYON


BORJÚLÁBSZÁR ZÖLDSÉGÁGYON


4 szelet, kb. 3 centi vastag borjúlábszár / a hentes szelte fel/, 3 répa, 1 kis darab zeller, 1 szál póré, 2 hagyma, 3 gerezd fokhagyma, só, bors, 2 db. szegfüszeg, 3 deci fehérbor, liszt, olaj, citromhéj reszelve


A husokat sóztam,borsoztam, majd a lisztbe hempergettem. Egy nagy vasedényben, amit a sütöbe is tehetünk, forró olajon mindkét oladalán megpiritottam, kivettem.


Utána az apróra vágott zöldségeket piritottam pár percig, majd füszereztem, visszatettem a husokat rá, beletettem a szegfüszeget és lefedve 250 fokon a sütöben 20 percig sütöttem.


Utána ráöntöttem a bort és lefedve, 190 fokon 2 óra hosszát készre sütöttem. Levált a csontról olyan puha lett. A reszelt citromhéhhal ízesítettem. A csontok közepén lévö velö isteni finom piritósra kenve;)


A zöldséggel és fehérkenyérrel tálaltam.


Aki szereti, le is pürézheti a zöldséget hozzá.

2009. február 2., hétfő

SÜLT RIZS SZÜZPECSENYÉVEL


SÜLT RIZS SZÜZPECSENYÉVEL


40 deka szüzpecsenye, szójaszósz, sherry, 1 lila hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 4 db. sárgarépa, 2 csésze hosszú szemü rizs / Basmati/ , 4 tojás, kínai füszerkeverék, örölt gyömbér, só,olaj


A rizst megföztem, leszürtem. A húst vékony csíkokra vágtam és kevés szójaszósszal és sherryvel 1 órát marináltam.

A rizst egy serpenyöben kevés olajon megpiritottam, majd ráöntöttem a 4 felvert tojást, füszereztem. Együtt sütöttem, míg a tojás darabos nem lett. / ezt a részét a receptnek jóval korábban is elkészíthetjük/.


A répát lereszeltem, a hagymát vékonyan szeleteltem, a fokhagymát apróra vágtam.


A wokban az olajat felhevítettem és a húst pirosra sütöttem. Kivettem, majd egy kevés olajon a zöldségeket is megpiritottam.

A húst és a tojásos rizst hozzá adtam és együtt készre sütöttem.Szójaszósszal és a füszerekkel ízesítettem.


2009. január 28., szerda

POLENTA SARKOK


POLENTA SARKOK


2,5 deci zöldségleves, 2,5 deci tej, 12,5 deka kukoricadara, csipet só, 2 ek. vaj, 4 ek. frissen reszelt parmezán, 2 ek. olivaolaj


A levest a tejjel felforralni, majd a darát beleszórni és egy habverövel a kikapcsolt tüzhely felett 5 percig kevergetni.

A vajat és a parmezánt hozzáadni, öszekeverni. Egy kb. 24 x 13 centis formát folpack-al kibélelni úgy, hogy böven kilógjon a formából és a masszát belesimítani.

Legalább 1 órát hülni hagyni, utána kivenni, majd 4 részre vágni és azokat átlósan keresztbe vágni, úgy, hogy háromszögek legyenek.


Az olajat egy grill serpenyöben felhevíteni és a polenta háromszögeket mindkét oldalukon 2-2 percig piritani.


2009. január 27., kedd

CHILI CON CARNE


Mostanáig mindig darálthússal föztem, ma elöször nagyon kicsi kockákra vágott marhahússal és 12 órát áztatott kidney babbal próbálkoztam.


Innen-onnan összeszedett receptek, még Jamie Oliver is van benne egy kicsit;)


Hozzávalók:


50 deka marhahús / amit pörköltnek is használunk/, 30 deka kidney bab, 2 nagy vöröshagyma, 4 gerezd fokhagyma, olaj, 2 doboz / 2 x 40 dekás/ pizzaparadicsom, 1 deci víz, kevés Vegeta, 2-3 ek. sürített paradicsom, római kömény, fahéj, koriander, gyömbér, só, bors, babérlevél, oregano, chili


A babot 12 óráig beáztatjuk. Másnap sóval, babérlevéllel puhára fözzük.


A marhahúst 1 centis, pici kockákra vágjuk. Egy nagyobb edényben forró olajon pirosra sütjük. Rádobjuk a vékony szeletekre vágott hagymát és a szétnyomott fokhagymát. Együtt sütjük, majd beleöntjük a paradicsomot, a vizet, beleszórjuk a Vegetát és a füszereket. A sürített paradicsomot is hozzákeverjük.

Lefedve, lassú tüzön, kb. 2 órát fözzük.

Utána összekeverjük a fött babbal, ha kell, még füszerezzük.


2009. január 26., hétfő

SAJTOS SÜLT KRUMPLI


SAJTOS SÜLT KRUMPLI


kb. 50 deka krumpli,2 ek. olaj, só, 1/2 tk. örölt paprika, 10 deka reszelt sajt /pl. Emmentáli/


A krumplit meghámoztam, kb. 3 mm. vastag szeletekre vágtam és egy tálban az olajjal, sóval és paprikával összekevertem.

Sütöpapírral kibélelt tepsibe öntöttem és 220 fokon 30 percig sütöttem. 15 perc után megforgattam. A 30 perc leteltével megszórtam a sajttal és kb. 10 percig piritottam.

2009. január 25., vasárnap

SZERELEMFÉSZEK


Kira21 receptje az nlc-röl, nagyon finom rakott tészta. Spagettivel föztem meg ma és idö hiányában nem tekergettem fészekké a tésztát, hanem egyszerüen csak ráhalmoztam az elsö réteg szószra. A bolognai ragut kicsit másképpen készítettem mint ahogyan ö írta, nem volt itthon zeller hozzá csak répa és vörösborral föztem.


Hozzávalók 6 személyre:


Bolognai ragu: 50 deka darálthús, 1 hagyma, 1 sárgarépa, olivaolaj, 2 gerezd fokhagyma, vörösbor, kevés vegetás forró víz, sürített paradicsompüré, só, bors, oregano

Besamel szósz : 5 deka vaj, 4 deka liszt, 4 deci tej, só, bors


70 deka spagetti, 15 deka reszelt sajt


A bolognai szószhoz a hagymát és a répát kis kockákra vágtam, kevés olivaolajon megdinszteltem, majd rádobtam a darálthúst. Fehéredésig sütöttem, majd kb. fél deci vörösborral öntöttem le.

Füszereztem, 2 deci vegetás forró vizet adtam hozzá és paradicsompürével sürítettem. Lefedve, kis lángon, kb. 1 órát föztem.


A besamelt is elkészítettem, majd amikor a bolognai készen lett, összekevertem a két szószt. A reszelt sajt felét beleszórtam, összekevertem.


A spagettit "al dente" megföztem.


Egy nagy tepsibe elöször a fél adag szószból tettem, majd rápakoltam a spagettit. Az utolsó réteg megint szósz volt.

Megszórtam a maradék reszelt sajttal és a sütöben kb. 30 pirosra sütöttem.





CSIRKECOMBOK MEDITERRÁN ZÖLDSÉGEKEN


CSIRKECOMBOK MEDITERRÁN ZÖLDSÉGEKEN


6 személyre


10 darab csirkecomb, 2 padlizsán, 2 cukkini, 2 nagy hagyma, 2 piros színü paprika, 3-4 gerezd fokhagyma, olivaolaj, só, bors, oregano, citromlé

A csirkét sóztam, borsoztam. A zöldségeket megmostam vagy hámoztam, kis darabokra vágtam.

Egy nagy tepsibe öntöttem, füszereztem, meglocsoltam citromlével és olivaolajjal.

Ráfektettem a csirkecombokat, megint meglocsoltam olivaolajjal és lefedve a forró sütöbe / 220 fok/ toltam.

Kb. 45 percet sütöttem, majd levettem a fóliát róla.

Fólia nélkül még kb. 30-45 percig sütöttem, amíg a csirke böre ropogós nem lett.

Vadrizzsel tálaltam.

TIRAMISU GOLYÓK

TIRAMISU GOLYÓK
LATSIA írta be novemberben ezt a fantasztikus receptet a blogjába, ma végre megcsináltam, kicsit változtattam csak rajta, már úgy írom be. Gondolom a mascarponetól is függ a halmazállapota, lehet, hogy az pedig országonként változik. Én a Lidlben vettem hozzá, Németországban. Az espresso és az Amaretto adagolása is izlés dolga;)
33 darab lett
Hozzávalók:
4 tk. espresso kávé ,20 dkg babapiskóta ,20 dkg Mascarpone, vagy Philadelphia krémsajt,1 ek. porcukor, 4 ek. Amaretto, cukor nélküli kakaópor a hempergetéshez.

A babapiskótát a mixerben összetörtem, majd a kávéval összekevertem, állni hagytam.Hozzáadtam a mascarpone-t a cukorral és az amarettot, majd összegyúrtam. Golyókat formáztam, amiket a kakaóba forgattam, majd behűtöttem.

2009. január 24., szombat

PANNA-COTTA


PANNA-COTTA
Karácsonykor nagy sikert aratott ez az édesség, ami tulajdonképpen szerintem a világ legegyszerübb édessége. Most mivel Karácsony sajnos elmúlt, kihagytam a mézes füszert belöle. Így is nagyon finom lett;)


4 személyre


4 db. zselatinlap, 5 deci tejszín, 4 deka cukor, kb. 20-30 deka, fagyasztott vegyes erdei gyümölcskeverék, 2 kk. keményítöliszt, vaniliáscukor


A zselatint egy kevés hideg vízben feloldottam. A tejszínt a cukorral és a vaniliáscukorral felforraltam, a kinyomott zselatint belekevertem. 4, kb. 1 decis formába öntöttem és éjszakára a hütöbe tettem.
Másnap a formákat egy pillanatra forró vízbe állítottam, körbevágtam és kiborítottam.

Az erdei gyümölkeveréket egy kis lábosban 1 deci vízzel felolvasztottam, majd a keményítöliszttel besürítettem. Együtt tálaltam.

2009. január 23., péntek

PADLIZSÁN TATÁR




PADLIZSÁN TATÁR


40 dkg padlizsán, 1 ek. kapribogyó (én kihagytam), 10 db zöld olivabogyó, 1 fokhagymagerezd, 10 db bazsalikomlevél, 6 ek. balzsamecet, 2-3 ek. olivaolaj, 1 ek. méz, só, bors, fehérkenyér.


A sütöt 220°C-ra felfüteni. A padlizsánokat megmosni, ( nem meghámozni!!!)félbevágni, a magját egy kanállal kivájni. A fokhagymát szétnyomni. Az olivát apróra vágni, mint a bazsalikom leveleket is, meg a kapribogyókat is. A padlizsánt nagyobb darabokra vágni , a kaprival, fokhagymával, olivabogyókkal, a bazsalikomlevelek felével, ecettel olajjal, mézzel összekeverni. Sóval, borssal ízesiteni. Az egészet egy tüzálló tálba tenni, letakarni alufóliával és a sütöben 1 órát sütni.

Utána kivenni, lehüteni, majd késsel apróra vagdosni. A maradék bazsalikomlevelekkel megszórni, esetleg sóval, mézzel utánaízesíteni, a fehérkenyér szeletekre kenve tálalni.

2009. január 22., csütörtök

BABGULYÁS


BABGULYÁS

25 deka kidney bab, 25 deka füstölthús, 50 deka sertéshús, 1 hagyma, 1 gerezd fokhagyma, pirospaprika, 2 szál sárgarépa, babérlevél, só, bors, egész szemü fekete bors, olaj, a nokedlihez 1 tojás és pár kanál liszt

A babot elözö este beáztattam. Másnap egy nagy lábosban kevés olajon megdinszteltem a kockára vágott hagymát, fokhagymát, megszórtam pirospaprikával és ráöntöttem a babot és a kockára vágott füstölthúst.

Annyi vizet öntöttem rá, hogy csak éppen ellepje,füszereztem.

Félpuhára föztem, majd beledobtam a kockára vágott sertéshúst és a karikára vágott répát. Megint felöntöttem vízzel, annyival, hogy ellepje.

Lefedve föztem,amikor a hús is megpuhult, beleszaggattam a nokedlit, készre föztem.

2009. január 21., szerda

CSÁSZÁRMORZSA


CSÁSZÁRMORZSA


3 dkg mazsola, 2 ek rum, 4 tojássárgája, 3 dkg cukor, 1 csipet só, 1 csom. vaniliacukor, 3/8 liter tej, 13 dkg liszt, 4 tojásfehérje, 4 dkg vaj, kis vaj a sütéshez, porcukor.


A mazsolát a rumban pár órát áztatjuk, a tojássárgáját, cukrot, sót, vaniliacukrot fehér szinüre keverjük, Felváltva a tejet és a lisztet hozzádjuk, majd a lecsöpögtetett mazsolát is beleszórjuk. A fehérjét keményre verve belekeverjük.. A vaj negyedét a serpenyöbe tesszük és ha felolvadt, a tészta negyedét beleöntjük, mindkét oldalát megsütjük. 2 villával nagyobb darabokra szaggatjuk, majd melegen tartjuk. A többi 3 adagot is igy kisütjük. Ha mind a 4 adag készen van, a kis vajat felolvasztjuk és a darabokat mégegyszer átsütjük a serpenyöben. Porcukorral meghintve tálaljuk.

SÁRGARÉPÁS KRUMPLIGRATIN


SÁRGARÉPÁS KRUMPLIGRATIN

50 deka krumpli héjában fözve, karikára vágva , 3 vastagabb sárgarépa megfözve, karikára vágva ,vaj, 2-3 deci tejszín, 5-6 deka reszelt sajt, só, bors

Egy tüzálló tálat kivajaztam, elöször krumplit, majd répát sorakoztattam fel benne, a végén krumpli került bele. Minden réteget sóztam, borsoztam, kevés tejszínt öntöttem rá. Az utolsó rétegre bövebben került tejszín.

Forró sütöbe toltam, kb.30 percig sütöttem, majd megszórtam reszelt sajttal és addig sütöttem, amíg piros nem lett.

DARAMORZSA


DARAMORZSA

Évekkel ezelött kaptam egy kedves bajor barátunktól két, pici szakácskönyvet, az egyik bécsi specialitásokkal van tele, a másik salzburgival. Ugyanis sok nyarat töltöttünk el együtt a csodálatos Salzburgban, ahol barátunk orgonált, férjem meg énekelt hozzá és rengeteget föztünk együtt.

A salzburgiban leltem erre a daramorzsára. Már fiatalasszony korom óta próbálkoztam az elkészítésével, de sehogysem akart úgy sikerülni mint amit gyerekkoromban otthon ettem a nagymamám konyhájában.Meg ráadásul komplikáltabb is volt, tejbedarát kellett fözni, aztán egy halom tojással összekeverni, stb.

Nagymamámé ugyanis hasonlított a piritott darára, tehát olyan íze volt szinte mint amit a darás tésztával kevernek össze, még tojás sem kell bele.

Ez a recept ebben a könyvben oldotta meg a problémámat.
Sajnos Magyarországon sok étteremben még mindig összekeverik a Császármorzsával, pedig az lisztböl készül.

Salzburgi daramorzsa/ Grießschmarren/
125 gramm gríz, 100 gramm vaj vagy margarin / én a felét veszem/, 1 csipet só, 50 gramm mazsola, kb. 3-3,5 deci tej

A grízt a vajban a csipet sóval világos barnára piritani, sózni, a mazsolát beleönteni és folytonos kevergetés közben ráönteni a tejet.
Amikor a gríz a tejet felszívta, lefedve kicsit párolódni hagyni, néha megkeverni. Utána levenni a fedelét és még kicsit piritani. Cukorral megszórva, lekvárral tálalni.
alchri: a mazsolát ma kihagytam, a gyerek nem szereti. Lefedni sem szoktam, hanem rögtön elkezdem piritani. Már annyit készítettem, hogy nem is mérem, csak úgy érzés szerint adagolom bele a dolgokat. Pillanatok alatt kész és nagyon finom!

2009. január 20., kedd

BALZSAMECETES ZÖLD LENCSE


BALZSAMECETES ZÖLD LENCSE

1 személyre
15 deka zöld lencse, 1 sárgarépa, 1 hagyma, 1 fokhagymagerezd, 1 babérlevél, 1-2 ek. sürített paradicsom, olivaolaj, 3 deci zöldségleves, kb. 1 deci tejföl, balzsamecet, só, bors

A hagymát kockára vágtam, a répát szintén és egy kevés olajon a fokhagymával és a babérlevéllel kicsit dinszteltem.Hozzáadtam a lencsét / ezt a fajta lencsét nem kell áztatni/ és a sürített paradicsomot, összekevertem és felöntöttem a levessel. Füszereztem és lefedve, közepes lángon kb. 40 percig föztem.
Amikor megpuhult, belekevertem a tejfölt és balzsamecettel ízesítettem.

MÁKOS RÓZSA


MÁKOS RÓZSA/ ESSEN & TRINKEN/FÜR JEDEN TAG

Kedvenc receptes füzetemben találtam erre a receptre.

Mivel nem vagyunk nagy sütemény fogyasztók, de a mákos azért idönként ízlik, a fele adagot sütöttem meg, a 18 centis kis kerek, csatos formámban. A füzetben leírt adagot írom be, én ezt feleztem.
Hozzávalók:

1 kocka élesztö, 1,5 deci langyos tej, 50 deka liszt, 10 deka cukor, 2 tk. reszelt bio citromhéj, só, 2 tojás, 10 deka puha vaj, 2 csomag kész máktöltelék / csomagonként 25 deka/ 10 deka aszalt vörös áfonya, 5 deka mandula durvára törve, 4 ek. sárgabaracklekvár

Az élesztöt a tejben egy pici cukorral öszekeverni, felfuttatni. A lisztet, a cukrot, sót, citromhéjat, tojást, vajat és az élesztös tejet a robotgéppel vagy a kenyérsütögéppel összedolgozni.

Amikor megkel, kinyújtani, kb. 48 X 30 centire.
A máktöltelékkel megkenni, az áfonyát és a mandulát rászórni és feltekerni.

Kb. 6 centis szeletekre vágni és egy sütöpapírral kibélelt kerek, 26 centis formába tenni öket.

180 fokon,a legalsó sínen 40 percig sütni, de 25 perc után fóliával letakarni. Utána még melegen a mikroban felmelegített lekvárral megkenni.


A fotón a 18 centis csatos formában sült fél adag látható.

2009. január 18., vasárnap

80 FOKON SÜLT SZÜZPECSENYE KONYAKSZÓSSZAL


80 FOKON SÜLT SZÜZPECSENYE KONYAKSZÓSSZAL ÉS MINI KRUMPLIGRATINNAL

50 deka szüzpecsenye, kevés olaj, 2 deci tejszín, 1 kis konzerv sürített paradicsom, fél deci konyak, só, bors, rózsabors, 5-6 szem krumpli, 2 deci tejszín, rózsabors

A szüzpecsenyét egy serpenyöben forró olajon minden oldalról pirosra sütöttem, majd sóztam, borsoztam és a 80 fokos meleg sütöben felmelegített tüzálló tálba tettem, 1 és fél órát lefedés nélkül a sütöben "sütöttem".

Közben a serpenyöbe öntöttem a tejszínt, beletettem a sürített paradicsomot, egy habverövel kis tüzön alaposan összekevertem. Sóztam, borsoztam és a konyakkal ízesítettem. Félretettem.

A krumplit a nagyobb lyuku reszelön lereszeltem, kicsit sóztam és kis, kiolajozott tüzálló tálakba tettem. Leöntöttem a tejszínnel, úgy, hogy ellepje öket. A hús mellé tettem a formákat és a hússal együtt sütöttem.

Utána a húst kivettem, letakartam és közben a sütöt felforrósítottam. A mini gratinokat pirosra sütöttem, majd kiborítottam.

A húst 3 centis medálokra vágtam és a szósszal, örölt rózsaborssal megszórva és a gratinnal együtt tálaltam.

MINI ECLAIRE


A tészta receptjét ERRÖL az oldalról vettem, ezt sütöttem meg karikáknak is , olajban. Ma ECLAIRE formával próbálkoztam.

Nem lett rossz, de szerintem a régebben beírt KÉPVISELÖFÁNK receptjéböl levegösebb, magasabb sütik lesznek, annál maradok a jövöben.


MINI ECLAIRE


225 ml víz, egy csipet só, 60 gramm vaj, 125 gramm liszt, 2 tojás


A vizet felforraltam a csipet sóval, benne felolvasztottam a vajat, majd beleszórtam a lisztet. Addig kevertem amíg el nem vált a lábos aljától, utána lehúztam a tüzröl és egyenként belekevertem a tojásokat.Egy erös nejlonzacskóba tettem a masszát és egy sütöpapírral kibélelt tepsire 5 centi hosszú és 1-2 centi széles eclaire formákat nyomtam.

200 fokon, kb. 30 percig sütöttem, majd azonnal kivettem és félbevágtam. Amikor lehültek, a tetejük két végét csokimázba mártottam. Az aljába a lehült pudingkrémet adagoltam és utána a tetejükkel befedtem.