Oldalak

2009. január 6., kedd

SZÜZPECSENYE 80 FOKON SÜTVE




SZÜZPECSENYE 80 FOKON

Karácsonyra férjemtöl kaptam egy szakácskönyvet, hogyan süssünk a sütöben 80 fokon. Egy sütö hömérö is volt a csomagban:)

Már eddig is sokszor készítettem így a sültjeimet, libát, malacot, vagy bármi mást. Még Székelykáposztát is sütöttem ezzel a metódussal és az is isteni lett!

Ma, Vízkereszt napján szüzpecsenyét ettünk, amit pontosan a könyv elöírásának megfelelöen sütöttem meg.

Szerintem ilyen finom, szaftos, lágy húst még életemben nem ettem. Beírom a könyvben álló fontos pontokat is, érdemes betartani öket.

SZÜZPECSENYE GYÖMBÉRES RÉPÁVAL
2 személyre

30 deka szüzpecsenye, só, bors, kis olaj

2 szál sárgarépa, 1 lilahagyma, 1 ek. barna cukor, só, bors, kevés örölt római kömény és gyömbér

A szüzpecsenyét sóztam, borsoztam és egy serpenyöben amiben kevés olajat forrósítottam, minden oldalán, 5-6 percig pirosra sütöttem.

A sütöt 80 fokra felmelegítettem és bele állítottam egy kis tepsit, amibe késöbb az átsütött húst tettem.

1 és fél óráig sütöttem a húst a tepsiben, mindenféle lefedés, alufólia nélkül.

Közben a répát megpucoltam és srég szeletekre vágtam, a lila hagymát megpucoltam, majd hosszában félbevágtam és utána vékony cikkekre szeltem.

A serpenyöben amiben a húst megsütöttem, felhevítettem egy kevés olajat és a répát a hagymával együtt piritottam. Füszereztem / só, bors, gyömbér, római kömény/
Megszórtam a barna cukorral. Karamellizáltam.
A húst másfél óra után kivettem a sütöböl és felszeltem. A keremellizált répával együtt tálaltam, ízlés szerint füszereztem.

Pár fontos tudnivaló:
A húsdarabokat mindig elö kell sütni egy forró serpenyöben. Így késöbb benne marad a leve, szaftos lesz.

Késöbb a sütöben nem szabad letakarni! Ha letekarjuk, vagy alufóliával betekerve sütjük, egy kondensvíz képzödik, ami felpuhítja a védö, ropogós külsejét.

Semmiféle folyadékot nem szabad mellé önteni, mivel az a 80 fokon nem fö el, ezáltal a hús egész idö alatt ebben a "pocsolyában" álldogálna és felpuhulna a az elözöleg megpiritott külsö kérge.











BOLDOG ÚJ ÉVET!


Boldog új évet kívánok szeretettel minden kedves olvasómnak!

2008 Karácsonyán a föztjeimröl nem készítettem képeket, pedig Szenteste rántott fogasfilé és rántott csirke szerepelt az étlapon lilahagymás burgonya salátával. Másnap mézes kacsacombok sültek a sütöben. 26.-án egy egyszerü de rendkívül finom ebédünk volt, fasírtpizza a la "Kira21". A terítést és a családomat fotóztam inkább, ezekböl a képekböl állítottam össze ezt a kis zenés filmet.

27.-én pedig Magyarországra utaztunk. Nagyon nem szeretem az otthonomat ezen a meghitt ünnepen itt hagyni, ezért valahogy már az elejétöl kezdve rá sem készültem annyira, mint máskor..... ezért is olyan kicsi a Karácsonyfa.... de mégis igazi!!! Isteni illata volt!!!!
Férjemtöl ajándékba egy nagyszerü szakácskönyvet kaptam, a 80 fokos sütésröl, egy sütö hömérövel együtt;))
Ma, Vízkereszt napján ki is próbáltam egy receptet, mindjárt be is írom, de addig is annyit elárulok, hogy remek lett!!!





2008. december 23., kedd

SZENT ÉJ,LEGSZEBB VAGY AZ ÉVBEN


MEGHITT,BÉKÉS KARÁCSONYT KÍVÁNOK MINDEN KEDVES OLVASÓMNAK!!
BIHARY BÉLA kompozicióját férjem énekli ezen a felvételen, a Györi Filharmónikusokat Medveczky Ádám vezényli.

Tavaly összel Christopher is felvette cd-re, ö a kicsit gyorsabb változatot énekli és németül. Azt is felteszem a német rokonainknak és ismeröseinknek. Chri akkor még éppen az elsö szemesztere elött állt, de egy ismerös énektanárnö barátnönk felkészítette rá.



2008. december 22., hétfő

KOCSONYA


Évek óta férjem készítette, a kuktába beledobált mindenféle "disznóságot" és lefedve megfözte. Finomnak finom volt, de látványra nem tetszett.

Engedélyt kaptam rá, hogy az idén én fözzem meg.

Sajnos itt Németországban nem olyan egyszerü kocsonyának való húshoz jutni, de egy nagyobb élelmiszer üzletben kaptam mégis 3 lábat, gyönyörüen becsomagolva, egy másik hentesnél megvettem hozzá a csülköt / 2 közepes/. Börhöz az idén nem jutottam.

Egy nagy lábosban / nem a kuktában/ feltettem fözni, annyi vízzel ami böven ellepte. Amikor forrt, a habot gondosan leszedtem a tetejéröl és utána beledobtam 1 fej fokhagymát félbevágva amit nem pucoltam meg / anyukám tanácsára/ meg 1 vöröshagymát, sót, borsot, babérlevelet.

Kb. 8 órát fött, szép lassan.

Utána kiemeltem a lábos belsejét, ugyanis egy lyukacsos betétje van, olyasmi mint a tésztafözö lábosnak és a lébe belenyomtam még vagy 6 gerezd fokhagymát és mégkicsit sóztam.

A csülökhúst kicsontoztam, leszedtem a börét, apróbb darabokra tépkedtem és szétosztottam különbözö tálkákba, majd ráöntöttem a levet.

Rájöttem, hogy ezentúl az egész mennyiséget ilyen pici, 1 személyes tálkákba adagolom. Nagyon praktikus és gusztusos amikor kiborítom.

Mielött kiborítom, lekaparom a tetejéröl a zsírt.

Nagyon szép, tiszta, átlátszó kocsonyát kaptam, férjem is úgy döntött, hogy ezentúl én fözzem;)




2008. december 21., vasárnap

MINI RÖSZTI NYERS KRUMPLIBÓL


MINI RÖSZTI NYERS KRUMPLIBÓL

1 személyre

2-3 szem krumpli, kevés olaj, só

A krumplikat meghámoztam és lereszeltem. Kicsit sóztam. A tükörtojás serpenyöm mélyedéseit kikentem olajjal és pár kanállal mindegyikbe tettem a krumplireszelékbölk. Közepes lángon lassan sütöttem, majd óvatosan megfordítottam.


MÉZES KACSAMELLFILÉ


MÉZES KACSAMELLFILÉ

Állítólag Johann Lafer recept, nem tudom, mert már egy privát blogon találtam meg én is. Változtattam rajta valamit, nem sokat, a metódus amit már évek óta praktizálok libával, egész kacsával, malaccal, töltött káposztával, Székely káposztával, stb. nagyon bevált itt is, a 80 fokon való sütés. Eddig még kacsamellfilével nem próbálkoztam, de bátran ajánlom mindenkinek, isteni finom lett!

Étvágytól függ, hogy mennyi barbarie kacsamellfilét készítünk el, ma a fiam kettö mellet fogyasztott el.....
Ezt az adagot írom le.
2 barbarie kacsamellfilé börrel, só, bors, méz

A kacsamelleken a bört srég bevagdostam, mindkét oldalukat sóztam. Egy serpenyöt felhevítettem és amikor már majdnem füstölt, bele tettem a melleket a börös oldalukkal lefelé. Kicsit visszavettem a höt és 4-5 percig piritottam, utána megfordítottam, majd ismét 4-5 percig sütöttem.
A 80 fokra felmelegített sütöben megmelegített tálba tettem a melleket és lefedés nélkül, 45 percig "sütöttem".

Utána kivettem tállal együtt, letakartam alufóliával és feltekertem a grill fokozatra a sütöt.

A filéket a börös oldalukon megkentem mézzel és kb. 5 percig pirosra sütöttem.

Hozzá mini krumplirösztit és tejszínes, vörösboros szószt adtam.






2008. december 18., csütörtök

MARCIPÁNSZELETEK

MARCIPÁNSZELETEK
75 g vaj, 50 g porcukor, 125 g liszt, 1 csipet só, fél citrom reszelt héja, 40 dkg marcipán massza, 25 g durvára tört pisztácia, lisz a kinyújtáshoz, 1 tojássárgája, 2 ek tejszin.

A vajat habosra keverjük, porcukrot, lisztet, sót, és citromhéjat hozzádjuk, összegyúrjuk. 1 órát a hütöben hütjük. A marcipánt a pisztáciával összegyúrjuk és két, 30 cm-es rudat formálunk belöle. A tésztát kb. 3 mm vékonyra nyújtjuk és kétszer 10x30 cm-es téglalapokat vágunk belöle. A marcipán rudakat ezzel a tésztával körbe tekerjük. Megint 1 órára a hütöbe tesszük. A tejszint a tojássárgájával összekeverjük, bekenjük vele a tekercseket és 180 fokon, kb. 25 percig sütjük. Porcukorral meghintjük és szeletekre vágjuk.

2008. december 14., vasárnap

ADVENT 3.VASÁRNAPJÁN


Mostanában sokat utazunk, nem nagyon fözök, legalábbis semmi különlegeset. Szerdán Zürichben voltunk, vonattal utaztunk és sikerült pár képet a csodálatos Rajna vízesésröl /a vonat ablakán keresztül/ fotóznom. Télen most láttuk elöször, lenyügözö látvány volt.


Christopher fiúnk kb. 1 éve fellépett egy acapella kórussal az egyik templomban, énekelték többek között a White Christmas c. dalt is, gondoltam összevágom az ott készült hangfelvételt ezekkel a képekkel.


A csengö, magas tenor hang tartozik hozzá és ö énekli a szólót is;)


Kellemes 3. Adventvasárnapot!


2008. december 9., kedd

GYÖMBÉRES SZELETEK


GYÖMBÉRES SZELETEK

1 ek. olaj, 12,5 deka zabpehely, 2 deka tökmag, 4 deka napraforgómag, 7,5 deka kandírozott gyömbér, 1 tojás, 5 deka cukor, 2-3 ek. tej, ízlés szerint örölt gyömbér, 10 deka keserücsokoládé tortabevonó

Egy serpenyöben az olajon megpiritom a zabpelyhet, majd rádobom a tökmagot és a napraforgómagot is. Addig piritom, míg illatuk nem lesz.
Teljesen lehütöm.

A sütöt 175 fokra felfütöm. A gyömbért apróra vágom és a tojással, cukorral, tejjel a magokhoz keverem. Ízlés szerint örölt gyömbérrel füszerezem. Jól összekeverem.
Ezt a masszát egy sütöpapírral kibélelt tepsire simítom, úgy,hogy kb. 1 centi vastag legyen. Kb. 30 percig, barnulásig sütöm, azonnal egy éles késsel szeletekre vágom és hülni hagyom. Közben felolvasztom a csokoládét és a szeleteket amikor kihültek, félig bevonom, vagy egy kanállal csíkokat csorgatok rá.

alchri: nekem nem kellett 30 perc, kb. 15 perc után barnulni kezdtek. Barnacukrot tettem bele.

2008. december 6., szombat

ÉGETETT MANDULA


ÉGETETT MANDULA

20 deka mandula, 20 deka cukor, 1/8 liter víz, 1 van.cukor, 1/2 tk. fahéj

A vizet a cukorral, a van. cukorral, a fahéjjal egy teflon serpenyöben felforralom. Bele dobom a mandulát, együtt fözöm, addig amíg a cukor száradni nem kezd. Egy fakanállal egyfolytában keverem.

Utána közepes lángon karamellizálom.

Az egészet egy sütöpapírral kibélelt tepsire öntöm és két villával, szemenként széthúzom.

alchri:nekem nem sikerült a villákkal széthúzni, ezért hagytam egyben kihülni és utána tördeltem darabokra. Így is nagyon finom lett;)

WAGNER RAJONGÓKNAK


MIKULÁS NAPRA SZERETETTEL

Már többször hallottam különbözö koncerteken ezt a müvet férjemék elöadásában, most végre itthon is élvezhetem. Gondoltam megosztom Veletek ezt az élményt. Nekem legalábbis az. Libabörös leszek ha hallgatom.
Clytus Gottwald írta át Wagner; Tristan és Izolda c. operájából ezt a részletet 16 szóló hangra. Zseniális ez az ember, már évek óta kifejezetten ennek a kórusnak,/ amelyikröl egyébként Karlheinz Stockhausen azt mondta egyszer, hogy a világ legjobb kórusa/ komponál.
Kellemes zenehallgatást!







2008. november 30., vasárnap

CSOKIKRÉMMEL TÖLTÖTT MINI KÉPVISELÖFÁNKOK


CSOKIKRÉMMEL TÖLTÖTT MINI KÉPVISELÖFÁNKOK

4 deka vaj, csipet só, 1 deci víz, 8 deka liszt, 2 tojás, 1/4 tk. sütöpor, porcukor, 12,5 deka 70%-os csoki, 2 deci tejszín

A vízben a vajat a csipet sóval egy lábosban felolvasztottam, amikor forrt, belekevertem a sütöporos lisztet, kikapcsoltam alatta tüzet és addig kevertem amíg el nem vált a lábostól a massza. Utána elektromos habverövel egyenként belekevertem a tojásokat. 2 evökanállal 8 halmot tettem egy sütöpapírral kibélelt tepsire és a sütö legalsó sínén, 220 fokon, 25 percig sütöttem.
Utána rögtön kivettem és egy ollóval kettévágtam. Amikor teljesen kihültek, megtöltöttem.

Töltelék: a csokit egy kis edényben amit forró vízbe állítottam, felolvasztottam. Közben felvertem a habot, majd amikor a csoki kicsit lehült, összekevertem a kettöt. Max. fél órára a hütöbe tettem a krémet, utána megtöltöttem a fánkokat és porcukorral megszórva tálaltam.

TOSZKÁNAI FILÉTÁL









Advent elsö vasárnapján újra elkészítettem kedvencünket, évekkel ezelött Jörg Pilawa fözte meg az egyik tévémüsorban.
Eddig sosem sikerült normális képet készítenem róla, ezért kerül csak ma fel a blogomra.
Szerintem egy ünnepi ebédnek vagy vacsorának is megfelel, rendkívül finom, gyorsan elkészíthetö étel. Aki eddig nálam megkóstolta, elkérte a receptjét;)

A képen látható még az idei karácsonyfánk is, életünk eddigi legkisebbje. Gyerekeink részben kirepültek, mi meg közvetlen az ünnepek után elutazunk, így gondoltuk, egy ekkora is elég lesz, de öszintén megmondom, nagyon szokatlan a plafonig érö fáink után.....Megpróbáltam improvizálni, hogy egy kicsit is magasabbank tünjön:)
A kályhánkat nagyon szeretjük, idövel én is megtanultam begyújtani, ma is tüzet raktam, olyan jól esik mellette ücsörögni;)

Toszkánai filétál

50 dkg sertésfilé, vagy csirkemellfilé, 1 csomag bacon szalonna, 2-3 pohár tejszin, 1 doboz paradicsompüré / 500 ml/, kethup, 2-3 fokhagymagerezd, paprika, cayenne, chillipor, só bors, rozmaring, bazsalikom, kakukkfü, kis vaj, zsemlemorzsa

A húst kb. 4 cm vastag szeletkre vágjuk, majd borsozzuk és egyenként egy-egy félbevágott baconba tekerjük, egymás mellé egy tüzálló tálba helyezzük, amit elötte kivajaztunk. A tejszint egy edényben felmelegitjük, a paradicsompürét és egy kevés ketchupot belekeverjük, habverövel simára keverjük. Hozzádjuk a szétnyomott fokhagymát és a füszereket, pikánsan izesitjük. Lassan felfözzük.

Forrón a husokra öntjük, kis vajdarabkákat teszünk a tetejére, picurka zsemlemorzsát szórunk rá. 40 percig, kb. A 180 fokos sütöben sütjük. Fött tészta vagy gnocchi passzol hozzá.

FETÁS HÚSGOMBÓCOK


FETÁS HÚSGOMBÓCOK

30 deka darálthús/ marha/, 1 hagyma, só, bors, 5 deka feta /juh/

A hagymát apró kockára vágtam, a sóval, borssal a húshoz adtam, majd összegyúrtam. A végén belekevertem a fetát. Gombocokat formáltam, a sütöben, sütöpapíron egy tepsiben, olajjal meglocsolva, pirosra sütöttem.
alchri: mivel juhfetát használtam, majdnem olyan íze volt így a húsnak, mintha bárányból készült volna

SÜTÖBEN SÜLT KRUMPLISALÁTA


SÜTÖBEN SÜLT KRUMPLISALÁTA/ essen & trinken jeden tag

60 deka újkrumpli, 3 kis hagyma, 1 fokhagymagerezd, 5 ek. olivaolaj, kakukkfü,, só, bors, 25 deka mélyfagyasztott "disznóbab", 20 deka koktélparadicsom, 4 ek. fehér balzsamecet

A krumplikat alaposan megmostam, félbevágtam, majd kb. 1 centis cikkekre vágtam. A hagymákat szintén vékony cikkekre vágtam. A fokhagymát szétnyomtam, majd egy tálban 2 ek. olivaolajjal, a kakukkfüvel és a krumplival összekevertem, sóztam borsoztam. Egy tepsin, a 220 fokos sütöben a középsö sínen, 20-30 percig sütöttem. Kb. 10 perc után a hagymát is rádobtam.

A "disznóbabot" pár percig forró vízben blansíroztam, majd lehütöttem és a vékony héjából egyenként kinyomtam a szemeket. A koktélparadicsomokat megmostam és félbevágtam.

A tepsit kivettem a sütöböl, megvártam míg teljesen lehül, egy tálba tettem és 3 ek. olaj, 4 ek. ecet 2 ek. víz és só bors keverékkel leöntöttem. Óvatosan hozzákevertem a babot és a paradicsomokat.

2008. november 28., péntek

ADVENTI FLORENTIN


ADVENTI FLORENTIN

10 deka kandírozott gyümölcs / most ananász, dinnye,papaya,mango keverék volt/, 2 deka kandírozott gyömbér, 5 deka vaj, 5 deka cukor, 5 deka méz, 15 deka mandulaforgács, 2 deka liszt, 7 deka keserücsokoládé

A kandírozott gyümölcsöket egy késsel felaprítottam. A vajat egy lábosban felolvasztottam, beleszórtam a cukrot és beleöntöttem a mézet, felmelegítettem. Beleszórtam a kandírozott gyümölcsöket, a lisztet és a madulát, jól összekevertem. Sütöpapírral kibélelt tepsire két evökanállal kis halmokat tettem, majd 200 fokon addig sütöttem, amíg a peremük piros nem lett.

Utána a tepsin hülni hagytam, amikor hidegek lettek, óvatosan leszedtem öket a papírról, könnyen megy!
A felolvasztott csokival a lapos alját bekentem.
alchri: nagyon finom lesz kandírozott citrommal és naranccsal is, amit kis dobozokban kapni az élelmiszerüzletekben. De a gyömbér fontos bele.

2008. november 25., kedd

KATALIN NAPRA KARÁDY KATALIN


Az "Egy tál lencse" c. filmböl egy részlet. Ezzel szeretném Katalin nevü ismeröseimet köszönteni.

SÓS,FÜSZERES KARÁCSONYI KEKSZEK


SÓS,FÜSZERES KARÁCSONYI KEKSZEK

4 személyre:

15 dkg liszt, 7 dkg vaj, 5 dkg darált mandula, 1 tojás, 1/2 tk só, 1 tk mézeskalács füszer, 1 fokhagymagerezd, 1 dkg friss gyömbér, 1 kis hagyma, 10 dkg krémsajt, 1/2 csomó petrezselyem, 3 szelet bacon.

A tésztához a tojást szétválasztjuk, a lisztet a vajjal, a sárgájával, a mandulával, sóval, mézeskalácsfüszerrel és a vizzel összegyúrjuk, a hagymát, fokhagymát, gyömbért nagyon apróra daráljuk, szintén hozzágyúrjuk, majd a nyers tésztát 15 percre a hütöbe tesszük. Utána 4-5 mm vastagra kinyújtjuk, kerek kekszeket szaggatunk belöle. Egy sütöpapirral kibélelt tepsire tesszük, bekenjük a tetejét a fehérjével és még 15 percig hidegre tesszük!
180 fokos sütöben, kb. 15 percig, világosbarnára sütjük. Ezalatt a krémsajtot összekeverjük a petrezselyemmel, a bacont kisütjük és 1 cm-es csikokra vágjuk. A kekszet hülni hagyjuk, majd utána mindegyikre egy-egy pottyantás krémsajtot es egy-egy kis bacont teszünk.

2008. november 21., péntek

LEVELESTÉSZTÁBAN SÜLT ALMA






Hozzávalók:

1 csomag kinyújtott levelestészta / 275 gramm/, kb. 25 x 42 cm, 4 darab kisebb alma kicsumázva,meghámozva, 30 deka cukor, fél liter víz, 2 zacskó vaniliáscukor, 1 tojássárgája, porcukor

A fél liter vízbe beleszórtam a cukrot,vaniliáscukrot és felforraltam. Addig kevergettem amíg fel nem olvadt a cukor.
Beletettem a 4 almát és közepes lángon 8 percig, fedö alatt pároltam.
Közben a levelestésztát kiterítettem és elöször hosszában,majd keresztben elfeleztem,így 4 egyforma téglalapot kaptam.
A lecsepegtetett,kicsit lehült almákat egy-egy tészta négyzetbe csomagoltam, a nyílásokat összenyomkodtam. Megkentem tojássárgájával és sütöpapírral kibélelt tepsin, 180 fokon, 35 percig,aranybarnára sütöttem. Porcukorral megszórva tálaltam.
Borsodóval,gyümölcslekvárral,vaniliaszósszal vagy egy gombóc vaniliafagyival tehetjük különlegesebbé.

Desszertbort kínálhatunk mellé.

PADLIZSÁN DARÁLTHÚSSAL


PADLIZSÁN DARÁLTHÚSSAL

3 közepes padlizsán, 1 nagydarab pritaminpaprika, 1 nagy hagyma, 1 deci olivaolaj, 50 dkg darálthús, 5 ek. paradicsompüré, 2 tk. örölt római kömény, só, 3 gerezd fokhagyma

A padlizsánt kb. 2 cm-es kockákra vágni. A paprikát és a hagymát apró kockákra vágni. Az olajat egy egy nagyobb edényben felmelegíteni, a darálthúst közepes lángon átsütni. A hagymát, a paprikát és a padlizsánt hozzáadni és mindent együtt 10 percig, gyenge tüzön átsütni. A paradicsompürét, a rómaiköményt hozzáadni, összekeverni, majd 1/4 liter vizet hozzáönteni, sózni és lefedve az egészet kb. 20 percig készre fözni. A végén a fokhagymát szétnyomni és belekeverni. Hidegen vagy melegen, kenyérrel, rizzsel vagy couscoussal tálalni.