Barátnönket most, ezekben a pillanatokban temetik...
Amikor otthon voltam pár hete, beszéltem vele telefonon, tele volt reményekkel, bízott benne, hogy meggyógyul.
Amikor még a Családi Lap föszerkesztönöje volt, ezt a cikket írta apukámról az egyik kiadásba:
Hol a boldogság mostanában......
János, jóbarátom .Felesége, Irén, jó barátnöm. Nyolc éve ismerem öket.
Ezalatt csak jót kaptam tölük.
Szeretetet, kedvességet, figyelmet. Sokat.
Egymás iránti nyugodt, megbízható szeretetük nyolc éve példa elöttem.
János 60 évig maga volt az egészség. Irénnek olykor itt fájt, olykor ott, mint valamennyiünknek.
Az utóbbi hónapokban nem fáj semmije, nincsen rá ideje. Mert János megbetegedett. Betegsége nem mindennapi és sajnos feltünöen legyengült töle. Ha valaki, hát ö ezt nem érdemelte.
Nem hiszem,hogy bárkinek is valaha rosszat tett volna.Igen, vannak ilyen emberek és vannak ilyen igazságtalanságok! A magas, fess,tetterös és aktív férfit hónapok óta felesége eteti, itatja, borotválja.
A kórházból saját felelösségére hozta ki, mert ott elsorvadt volna. Gondoskodásának, szeretetének hála, János kedélye egyre jobb. Állapotjavulása az asszonyi türelem és szeretet hatalmas fegyverténye. Legutóbb amikor náluk jártam, örömmel tapasztaltam,hogy a férfi mennyivel jobban néz ki, mint akár két hete is és,hogy milyen derüs. Szóvá is tettem.- "És tudod miért Évikém?" -így János. -"Mert boldog vagyok"!- mondta és hozzá nem gesztikulált, mint régebben, mert a kezét már nem tudta felemelni.
Tisztelt Nagyvilág! Jelentem: sokan tanítottak, sok bölcsességet hallhattam és sok okos könyvet elolvastam eddigi életem során. De a legtöbbet ebböl a három szóból tanultam.
Vermes Éva
Apukám ALS-ben halt meg 2000-ben, ezt a cikket Éva 1999-ben írta.
Nyugodj békében kedves Éva!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése